Vissza a hírekhez

Új indexkövető részvényalapot hozott létre az OTP Csoport

2024. április 9.

Már megvásárolhatók annak a tőzsdén kereskedett befektetési alapnak (Exchange Traded Fund, ETF) a befektetési jegyei, amely a kelet-közép-európai régió hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényeit fogja össze. Az OTP Csoport hiánypótló termékével azok a hazai magán- és intézményi, valamint nyugat-európai, tengerentúli és távol-keleti befektetők is hozzáférhetnek a világ egyik legdinamikusabban fejlődő régiójának vállalati topligájához, akiknek nincs helyismerete a térségben.

Röviddel azután, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elindította a kelet-közép-európai piacokat lekövető CETOP NTR indexét, az OTP Alapkezelő és az OTP Global Markets közösen egy olyan ETF-et tett elérhetővé a magán- és intézményi befektetőknek, amely a térség hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényeit tartalmazza. Az OTP CETOP ETF-ben három vezető hazai részvény mellett (Mol, OTP, Richter) a cseh, a horvát, a lengyel, a román, a szlovák és a szlovén tőzsdén jegyzett blue chip-ek kaphatnak helyet.

„Kelet-Közép-Európa ma a világ egyik legdinamikusabban fejlődő régiója, jelentős növekedési potenciállal, amely minden befektető számára izgalmas lehetőség lehet” – szögezte le Fazekas Gábor, az OTP Global Markets igazgatója. Hozzátette: a nyugat-európai, tengerentúli és távol-keleti magán-, illetve intézményi befektetők sok esetben nehézkesen érik el régiónk helyi piacait: akár azért, mert ezek a piacok például egy amerikai nyugdíjalap számára egyszerűen túl kicsik, akár amiatt, mert egy hongkongi magánbefektető számára túl távoliak és egzotikusak.

Ezen a helyzeten változtathat az OTP CETOP ETF, amellyel anélkül lehet egyszerűen befektetni a kelet-közép-európai régió meghatározó részvényeibe, hogy a befektetőnek el kellene igazodnia a helyi piaci sajátosságok között. Az akár 25 tagú indexkosarat az említett hét ország tőzsdéinek legnagyobb forgalmú részvényei alkotják, igazodva a félévente újrasúlyozott CETOP NTR indexhez. „Az újonnan elérhető részvényalap fontos szerepet tölt be az OTP Alapkezelő termékpalettáján, valamint a régió 11 országában jelen lévő OTP Csoportnak is fontos befektetési terméke lehet, hiszen a térség legjavát nyújthatja tőzsdei teljesítményben” – mondta Turner Tibor, az OTP Alapkezelő általános vezérigazgató-helyettese.

„Az OTP Csoport által megvalósított ETF-fejlesztés fontos mérföldkő, mind a Budapesti Értéktőzsde termékkínálatát, mind a hazai tőzsde és a nemzetgazdaság régiós súlyát tekintve. Míg a CETOP NTR index referenciamutatóként szolgál a régió tőkepiaci krémjének teljesítményére vonatkozóan, a termékhez kapcsolódó ETF még egy lépéssel beljebb tereli az érdeklődő befektetőket, hiszen általa közvetlenül befektethetővé válnak a közép-európai tőzsdék részvénypiaci tendenciái” – mutatott rá Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

Az OTP CETOP ETF-et 10 euró névértékkel vezették be a BÉT-re. A befektetési jegyek ugyanúgy viselkednek, mint egy tőzsdei részvény: folyamatosan lehet adni és venni őket kereskedési időben az aktuális piaci áron. Az OTP Bank, mint árjegyző likviditást biztosít az ETF piacán. Osztalékot – a mögöttes CETOP NTR indexhez hasonlóan – az ETF sem fog fizetni a befektetőknek, azonban a befolyó osztalékok újratőkésítése révén a piacok valós teljesítményét fogja mutatni.

Bővebben az OTP CETOP ETF-ről az OTP Global Markets legfrissebb podcast-epizódjában hallhatnak:

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírlevelünk segítségével értesülhet az alapok teljesítményéről, a tőkepiac változásairól vagy a cégünkkel kapcsolatos hírekről.

Feliratkozom

Ezek is érdekelhetik

Böngésszen egyéb híreink és aktualitásaink között!

Egyetlen negyedév elég volt az áprilisban elindult OTP CETOP UCITS ETF tőzsdén kereskedett befektetési alapnak, hogy meghússzorozza nettó eszközértékét, amellyel a legnagyobb hazai ETF-é vált. A kelet-közép-európai régió blue chipjeit tartalmazó alap teljesítményére sem lehet panasz az árfolyama alapján, és mivel ez a régió még mindig erősen alulértékelt, van tere a további fejlődésnek.

Díjeső zúdult a tizenegyedik alkalommal kiírt Privátbankár.hu Klasszis díjátadón az OTP Alapkezelőre: mi érdemeltük ki a tavaly a legnagyobb bővülést regisztráló piaci szereplőnek járó első díjat, emellett első helyezett lett egy portfoliómenedzserünk és két alapunk is.

Az OTP Alapkezelő Zrt. közgyűlése 2021. október 5-én Bánfi Attilát a Társaság Igazgatóságának tagjává, majd az Igazgatóság elnökévé választotta. A szakember közel 10 éve csatlakozott az OTP Bankhoz, jelenleg az OTP Private Bankinget is magába foglaló, csoportszinten működő OTP Global Markets Igazgatóság ügyvezetője. Új megbízatásának célja, hogy az OTP Csoport regionális jelenléte a legnagyobb hazai alapkezelő termékeinek csoportszintű kiterjesztésével tovább erősödjön, és a szorosabb együttműködésből az ügyfelek szélesebb körű kiszolgálást és termékkört érjenek el.

A honlap megfelelő működtetése érdekében sütiket használunk a weboldalon.