Kötvényalapok

Jellemzők és az OTP Alapkezelő kínálata

Összefoglaló

A kötvényalapok bemutatása

A kötvényalapok a befektetők megtakarításait kötvényekbe fektetik. Ezen belül azonban igen nagy mozgástérrel rendelkeznek, hiszen rövid és hosszú lejáratú állampapírokba, vállalati kötvényekbe, egyéb kötvényekbe, jelzáloglevelekbe, más kamatozó eszközökbe is befektethetnek.

A befektetési lehetőségek szélesebb köre, illetve a hosszabb lejáratú mögöttes eszközök miatt a kötvényalapok a pénzpiaci alapoknál valamelyest magasabb kockázattal rendelkeznek. Ezen alapok árfolyamában már rövid távon előfordulhatnak árfolyamingadozások. Ezért a kötvényalapokat már az éven túl rendelkezésre álló pénzeszközök elhelyezésére ajánljuk, és az állampapírokkal elérhető hozamokkal versenyképes teljesítményt várunk tőlük. Mindezt úgy, hogy az alapokban elhelyezett megtakarítás bármikor hozzáférhető.

Azon kötvényalapokat, amelyek portfoliójában a mögöttes kötvények átlagos hátralévő futamideje nem haladja meg a 3 évet, rövid kötvényalapoknak nevezzük. Ezeket az alapokat jellemzően az 1-3 évre rendelkezésre álló pénzeszközök elhelyezésére, a rövid távú pénzügyi célok megvalósításához ajánljuk.

Azokat az alapokat, amik esetében a portfolióban lévő kötvények átlagos hátralévő futamideje meghaladja a 3 évet, hosszú kötvényalapoknak nevezzük. Ezek a hosszú lejáratú kötvénybefektetések érzékenyek az állampapír piaci hozamkörnyezet változására. Csökkenő hozamkörnyezetre árfolyam növekedéssel, a hozamok emelkedésére pedig árfolyamcsökkenéssel reagálnak. Ennek a piaci változásokra való érzékenységnek és a rövid távon előforduló árfolyam ingadozásnak okán legalább 3-5 évre ajánljuk, a középtávú pénzügyi célok megvalósítására.

A kötvényalapok jellemzői

  • állampapírokba, vállalati kötvényekbe, egyéb kötvényekbe, jelzáloglevelekbe, más kamatozó eszközökbe fektetnek
  • hordoznak némi kockázatot
  • rövidebb, közepes vagy hosszabb időtávra ajánlott kötvényalapok is léteznek
Rövid kötvényalapok

Rövid lejáratú kötvényalapok

A mögöttes kötvények átlagos hátralévő futamideje nem haladja meg a 3 évet. Jellemzően az 1-3 évre rendelkezésre álló pénzeszközök elhelyezésére, a rövid távú pénzügyi célok megvalósításához ajánljuk őket.

Hosszú kötvényalapok

Hosszú lejáratú kötvényalapok

A mögöttes kötvények átlagos hátralévő futamideje meghaladja a 3 évet. Legalább 3-5 évre ajánljuk őket, a közép- és hosszú távú pénzügyi célok megvalósítására.

Hasonlítsa össze befektetési alapjainkat!

Ha még nem döntött, hogy melyik befektetési alapunkat választaná, alkalmazásunkkal kényelmesen és gyorsan és áttekintheti és összehasonlíthatja termékkínálatunkat.

Megnézem
További információ

Több információra van szüksége?

Weboldalunkon cégünkkel és az általunk kezelt befektetési alapokkal kapcsolatos minden információt megtalál.

Ha Ön még csak most ismerkedik az értékpapíralapokkal, mint befektetési lehetőségekkel, akkor érdemes elolvasnia a legfontosabb információkat.

Befektetési jegyeinket forgalmazó partnereinken keresztül országszerte, személyesen és akár online is megvásárolhatja.

A honlap megfelelő működtetése érdekében sütiket használunk a weboldalon.