Képi megjelenés: A vodcast főcíme megjelenik, amin olyan feliratok olvashatók, mint OTP Alapkezelő szakértői, értelmezik, a világ történéseit, befektetések, struktúrális folyamatok, trendek és változások, globűlis gazdaság, hatással van az életünkre.  A végén az OTP Fund Facts logója jelenik meg középen.

Az elhangzó szöveg: Narrátor: Ez itt az OTP Fund Facts Podcast, ahol az OTP Alapkezelő szakértői értelmezik a tőkepiacok és a világ történéseit. Befektetések, strukturális folyamatok, trendek és változások, minden, ami formálja a globális gazdaságot, és hatással van az életünkre. Egy vodcast, amely segít átlátni a háttérben zajló folyamatokat.

A stúdióban 2 ember ül egy téglalap alakú asztal körül, elegánsan öltözve. Az asztalon 2 bögre, toll és jegyzetfüzet hever, illetve asztalon minden megszólaló előtt egy-egy mikrofon.  A háttérben egy TV, amelyen az OTP Fund Facts logója látható.

Műsorvezető: Az elmúlt hetek epizódjai különböző jellegű és különböző irányú hatást gyakorolnak az olajárra, az olajpiacra. Ebben az adásunkban erről beszélgetünk. Köszöntöm a stúdióban Róth Benjámint, az OTP Alapkezelő portfolió menedzserét. Szia Benji!

Róth Benjámin: Szia Csongor!

Műsorvezető: Egy viszonylag friss dologgal szeretnék kezdeni. A múlt hét végén jelentette be az amerikai elnök, hogy kereskedelmi megállapodást kötött Indiával, és ennek részeként az indiaiak azt vállalták, hogy lejönnek az orosz olajról. A kérdésem az, hogy lehet-e ennek bármilyen összefüggése, tehát a venezuelai, illetve az iráni történésekkel szerinted?

Róth Benjámin: Igen, valamennyire azért szétválasztanám ezeket a történéseket, hiszen azt valóban jól mondod, hogy az indiai megegyezés az az oroszok érdekeit rontja, illetve az ő életüket nehezíti, hiszen India az egy fontos exportpartner Oroszországnak az olaj tekintetében, viszont a venezuelai meg az iráni sztori, az meg inkább Kínával van összefüggésben, hiszen ezek szankció alatt álló országok, és így főleg Kínának ment a legtöbb olaj ezekből az országokból, tehát ez inkább Kínához köthető. Viszont az egy érdekes történés az elmúlt hetekben, vagy igazából években, amit látunk, hogy egyre több ország használja fel az adott nyersanyagokban lévő előnyét arra, hogy nem csak egy gazdasági erőforrásként használják fel a nyersanyagokat, hanem egy politikai eszközként is, hogy adott esetben tárgyalóasztalhoz kényszerítsenek más országokat, illetve valamit kikényszerítsenek azáltal, hogy a nyersanyagokkal próbálják őket kordában tartani.

Műsorvezető: Igen, ugye ezt látjuk Kínában a ritkaföldfémekkel.

Róth Benjámin: Például.

Műsorvezető: Az olajfegyvert, azt milyen bevetésben láthattuk így az elmúlt időszakban?

Róth Benjámin: Nyilván legegyszerűbb példa az Oroszország, tehát számos nyugati ország szankciót vetett ki Oroszország ellen, illetve Trump aktívan használja ezt a fegyvert arra, hogy úgymond egy békét próbáljon elérni Ukrajnában. Emellett egyébként az iráni történés az még megemlítendő, illetve a venezuelai, hiszen Maduro eltávolítása Venezuelából, az nyilván azt eredményezi, hogy Amerikának egy potenciálisan sokkal nagyobb olajtermelése lesz, és így meg tudja akadályozni azt, hogy más országok fel tudják növelni a készleteiket olajból. Egyébként még azt hozzátenném az előző, előbb megemlítettekhez, hogy ez elindított egy olyan folyamatot, hogy politikai eszközként használják fel a nyersanyagokat, hogy számos ország elkezdte növelni a tartalékait kritikus nyersanyagokból, így például rézből. Az orosz háború után láttuk az aranyban, Kína elkezdett lecserélni úgymond az amerikai állampapírjait aranyra, illetve olajban is Kína aktívan növeli a készleteit több éve már. Úgyhogy azzal, hogy Trump egyre több országot úgymond kivesz a kínai szférából, így ezzel el tudja érni azt, hogy ezt kevésbé tudják megvalósítani.

Műsorvezető: Tehát akkor az amerikai olajfegyver inkább Kínának fáj, mint Oroszországnak, ezt mondod?

Róth Benjámin: Igen, ezt mondanám.

Műsorvezető: Hogyan jön ez össze, vagy hogyan illeszthető ez össze Trumpnak azzal az elvárásával kvázi, mert nyugodtan talán nevezhetjük annak, hogy Amerikában olcsó legyen a benzin.

Róth Benjámin: Ez szintén egy fontos szempont Trumpnak, ugye ez már a kampány alatt kiderült, "Drill, Baby, Drill” volt a fő szlogen. Tehát, hogy az a célja igazából Trumpnak, hogy az inflációt úgy csökkentse, hogy az olajáron keresztül hozza le igazából részben. És nyilván tudjuk, hogy az infláció az egyik legfontosabb kérdés a választóknak a szemében, és most jön nemsokára a kongresszusi választás Amerikában, tehát most különösen fontos Trumpnak. Egyébként még egy érdekesség, hogy pontosan meg tudjuk nézni azt, hogy mi az az az olajárszint, ami Trumpnak igazából szimpatikus, és ezt úgy tudjuk látni, hogy ugye sokat posztolgat Trump a szociális médiájára, és látjuk, hogy amikor például 60-as ár közelébe érkezik az olaj, vagy 60 alá akár, akkor elkezd örvendeni, és nagyon örül, hogy ennyire lejött az olajár. Amikor meg egy 60-as ár fölé megy, akkor meg inkább olyan posztok érkeznek, hogy ez a fránya olaj már megint milyen drága és hozzuk le.

Műsorvezető: És ezzel valamit kezdeni kell. Arra kérnélek, hogy picit bontsuk szét a két szálat. Ugye, ha jobban belegondolunk, akkor Venezuela esetében egy kínálati bővülésről beszélhetünk. Iránban, különösen a jelenlegi történések fényében viszont olyan faktorokat látunk, amelyek inkább veszélyeztetik nem csak az árakat, hanem így a reálfolyamatokat is, tehát a piaci ellátást is. Szétszálaznád kérlek ezt?

Róth Benjámin: Igen, pontosan. Hát azt érdemes látni, hogy annak ellenére, hogy Venezuela a globálisan legnagyobb tartalékokkal rendelkezik. A termelése az jóval visszaesett, tehát régen ilyen 3 millió hordó körül termeltek maximálisan, most ez ilyen 800-900 ezer hordó körül van, így nagy kínálati rizikót nem jelent Venezuela a globális piacot tekintve. Ezzel szemben Irán az ugye a globális kínálatnak a 4%-át adja, tehát önmagában egy nagy termelő, és közben földrajzilag olyan az elhelyezkedése, hogy nagyon jelentősen tudja befolyásolni az olajpiacot, tehát ott van a régióban számos nagyobb termelő, ugye az OPEC tagállamok közül jó sok, Szaúd-Arábia az egyik legnagyobb termelő a világon, és emellett ott van a Hormuzi-szoros, amiről sokan beszélnek, mint egy hatalmas rizikó. Kis valószínűséggel, de nagyon nagy rizikó tud lenni, ugye ez Omán és Irán között lévő kis szoros, és ezt Irán egész könnyedén le tudná zárni, és itt megy át igazából a globális olajexportoknak a 20%-a.

Műsorvezető: Elég komoly kiesés lenne, hogy ha ez bekövetkezne. Mennyiben árnyalja a képet az, hogy alapból azért egy túlkínálatos olajpiacról beszélünk pillanatnyilag, és hogyha jól tudom, akkor a 2026-os várakozások is abba az irányba hatnak, hogy ez nem fog megváltozni.

Róth Benjámin: Igen, valóban, tehát a jelenlegi olajpiac az erősebben túlkínálatos. Jöttek fel olyan termelők, akiket korábban még nem igazán vettünk számba, tehát például Guyana meg Brazília, főleg ilyen latin-amerikai termelők, ott nagyon erőteljesen növekszik a termelés, és emellett nyilván az OPEC is hozott vissza hordókat a piacra. Tehát egy túlkínálatos piac, és emiatt is látjuk azt, hogy annak ellenére, hogy Trump azzal fenyegetőzik, hogy Iránban akár katonai beavatkozás is lehet, és gyülekeznek az amerikai hajók, anyahajók, tehát ilyen repülőgépszállító anyahajók a régióban, ami nyilván egy úgymond azt jelzi, hogy akár történhet is valami. Ennek ellenére az olajár olyan 15%-ot emelkedett január óta ennek a fényében, és nyilván, hogyha ezt összehasonlítjuk a ‘70-es évekhez, amikor duplázódtak az árak és egy globális recesszióhoz vezettek. Nyilván még nem tartunk ott, hogy bármilyen konfliktus eszkalálódott volna, de hogy látjuk, hogy azért limitáltabb a reakció, és ez részben azzal köthető össze, hogy túlkínálatos a piac, részben pedig azzal, hogy mindenki arra gondol, hogy Trump valószínűleg nem akarna most egy inflációs sokkot előidézni.

Csák Csongor: Látsz esetleg olyan forgatókönyvet, ami változtatna ezen a, nevezzük rezignáltságnak, ezen a piaci rezignáltságon?

Róth Benjámin: Hát mindenképpen érdemes lesz figyelni, most már elkezdődtek a tárgyalások, de a két fél az elég távol van egymástól, tehát hogy mások az elvárások. Ugye múlt hét pénteken volt az első ilyen komolyabb tárgyalás, és ezeknek a kimenetelét mindenképpen érdemes figyelni. A Trump azt mondta nemrég, hogy ha nem haladnak jól, akkor küld oda még egy anyahajót a régióba.

Műsorvezető: És nem fognak ott elférni az anyahajók.

Róth Benjámin: Igen, konkrétan. Úgyhogy igen, növekszik a fenyegetettsége ennek a szituációnak, és meglátjuk, hogy haladnak a tárgyalások igazából.

Műsorvezető: Egy kicsit kanyarodjunk vissza Venezuelához, kérlek. Azt mondtad, hogy ők rendelkeznek a legnagyobb globális olajtartalékokkal, ez mit jelenthet rövid, illetve valamennyivel hosszabb távon? Hogyan lehet ezt egyáltalán kézzelfoghatóvá tenni?

Róth Benjámin: Igen, ahogy említettem az eddigi maximális termelése Venezuelának az olyan 3 millió hordó volt, és ez visszaesett 800-900 ezer hordóra. Ez részben az infrastruktúra megroncsolódásához köthető, részben pedig ahhoz, hogy szankciók voltak Venezuela ellen, nem jutottak bizonyos kritikus anyagokhoz, amik szükségesek az olaj előállításához. Tehát most, hogyha enyhül a helyzet, akár politikailag vagy stabilizálódik a szituáció, akkor nyilván a szankciók feloldásával akár pár százezer hordó könnyedén visszajöhet a piacra.

Műsorvezető: Ez gyorsan, úgy érted, tehát ez viszonylag hamar.

Róth Benjámin: Igen, ez akár megtörténhet egy éven belül, vagy ilyesmi.

Műsorvezető: Mesélnél egy kicsit erről az infrastruktúra szétzilálásáról, hogy ez pontosan mi volt, mert nem biztos, hogy minden nézőnk, hallgatónk tudja.

Róth Benjámin: Igen, ugye a Maduro elnöksége alatt, vagy hát Maduro-rezsim alatt, számos amerikai cég ott volt a régióban, viszont történt egy államosítás, és ennek során ezek az amerikai cégek valamennyire megégették magukat és kivonultak a régióból, tehát elbuktak infrastruktúrát, és nyilván emiatt ugye kevesebb volt a beruházás is, számos olajvezeték az már 50+ éves, úgyhogy főleg ennek köszönhető az, hogy jelentősen megromlott az infrastruktúra. És egyébként akkor visszakanyarodnék az előzőre, hogy hosszabb távon, hogy nézhet ki ez a szituáció. Hogyha az amerikai cégek adott esetben visszamennének a régióba, nyilván az ő beruházásukra lenne szükség ahhoz, hogy felújítsák ezt az infrastruktúrát, és Trump az össze is hívta őket, és akkor egy 100 milliárd dolláros összeget határozott meg, hogy valószínűleg arra lenne szükség, hogy felújítsák az ottani infrastruktúrát, és hát meglátjuk, hogy ők mennyire lesznek erre készek. Egyébként ugye főleg a nagyobb amerikai olajkitermelők lennének erre alkalmasak. Ez ugye a Chevron, ConocoPhilips, Exxon Mobil, és azt látjuk, hogy a Chevron az kivételt élvez, mert ő már a régióban van.

Műsorvezető: Illetve ő nem távozott onnan, tehát ő maradhatott.

Róth Benjámin: Ő a helyi állami céggel, a PDVSA-val dolgozik együtt, és olyan 140 ezer hordót termel naponta. A másik kettő cég az meg jelenleg is várakozik 1 és 12 milliárd, sorrendben, összegekre Venezuelától, amivel úgymond tartozik nekik az ország, mivel elkobozták az infrastruktúrájukat korábban. Tehát ők kevésbé voltak optimisták. A Chevron az azt mondta, aki már ott van a régióban, ő azt mondta, hogy 50%-kal tudja növelni akár a következő 18-24 hónapban a termelését, viszont a ConocoPhilips meg az Exxon Mobil CEO-ja, ő telibe kimondta, hogy hacsak nem lesz valami változás politikailag, akkor ő ezt nem látja egy olyan régiónak, ahova befektetne bármilyen esetben, tehát ő kevésbé volt optimista nyilván.

Műsorvezető: És vajon milyen hatással lehet rájuk a nyomásgyakorlás, ami politikai körökből érkezik.

Róth Benjámin: Hát a nyomásgyakorlás nyilván attól függ, hogy mekkora a nyomás, de szerintem limitált hatással lehet, mert nyilván ők azért főleg az ilyen gazdasági szempontokat veszik figyelembe, és ha belegondolunk, hogy vezetünk egy amerikai olajcéget és 65 dolláros olajárak mellett, ahol most vagyunk, ez ugye történelmileg viszonylag alacsonynak számít. Be kéne fektetnünk a beruházási büdzsénk egy nagy részét egy olyan régióban, ami egyébként, ahol már megégettük, ma már pórul jártunk egyszer, és amúgy sem stabil politikailag a régió. Miközben egyébként vannak más lehetőségek, ahol sokkal kisebb rizikóval, akár nagyobb haszonnal tudunk befektetéseket csinálni. És hogyha sikerül is a befektetés Venezuelában, ezzel azt érjük el, hogy egy túlkínálatos piacra még több olajat zúdítunk rá, tehát levisszük az árakat, és akkor a többi befektetésünk is akár nem térül meg, így megértjük, hogy ez valamennyire egy önszabotázs lenne.

Műsorvezető: Ez nem a jackpot kategóriás befektetés.

Róth Benjámin: Nem, nem úgy hangzik őszintén. Úgyhogy vagy egy állami támogatás tudná előidézni azt, hogy ez megváltozzon a gazdasági érdekek, vagy valamiféle nyomásgyakorlás, de ez kevésbé valószínű.

Műsorvezető: Örülök, hogy az imént említetted ezeket az egyéb lehetőségeket. A térségben vannak olyan államok, amelyek szintén komoly potentátok lehetnek az olajpiacon. Említetted Guyanát és Brazíliát, mesélni róluk egy picit?

Róth Benjámin: Igen, a Guyanáról azt érdemes tudni, hogy ez nagyon érdekes téma, és szerintem tudnánk erről még 40 percig beszélni akár. Ott főleg offshore termelés van, és ezt egy új technológia tette lehetővé, tehát létrejöttek olyan hajók, amikkel be tudnak úszni a tenger közepére, vagy hát nem a közepére, de mélyen a tengerbe, és viszonylag mélyre le tudnak fúrni, ami eddig nem volt, hiszen eddig ugye kiépítettek egy infrastruktúrát valahol, és úgy fúrtak le, most meg sokkal mélyebbre be tudnak menni ezek a hajók, és rögtön van rajta egy fúrótorony, és ezáltal tudnak elég nagy mennyiségű olajat előállítani Guyanából, nagyon jön fel ez a termelés ott. Illetve hát Brazília meg inkább az amerikai Shellhez hasonlítható.

Műsorvezető: A guyanai termelésfelfutást, ha jól emlékszem, akkor nemcsak az offshore potenciál erősítheti, hanem az is, hogy ott jobb minőségű, könnyebben feldolgozható olaj található azokon a részeken, mint Venezuelában. Ennek a részleteibe beavatnád a nézőket?

Róth Benjámin: Igen, ez egy jobb minőségű, ezt nem pont így fogalmaznék. Igazából ez két elkülöníthető fajta olaj, más a széntartalmuk. Valóban Guyanában könnyűolaj található, ami egyébként sokkal gyakoribb előfordulású globálisan, és Venezuelában pedig a nehézolaj van. Itt számos különbség van, de a legfőbb különbség az az, hogy a nehézolaj sokkal környezetszennyezőbb, nyilván ez egy negatívum, illetve a feldolgozása az sokkal komplexebb, tehát egy komplex finomító, úgymond úgynevezett komplex finomító kell hozzá ahhoz, hogy feldolgozzák, viszont emiatt olcsóbb is a beszerzése, és emiatt van az, hogy például a venezuelai sztorinak a nagy nyertesei azok az amerikai feldolgozó üzemek is, hiszen ezek arra vannak kiépítve gyakorlatilag, hogy nehézolajat dolgozzanak fel, vagyis számos ilyen feldolgozó üzem, és ezt olcsón be tudják szerezni Venezuelából, és ezek után drágábban el tudják adni a globális piacon a végterméket, például a dízelt.

Műsorvezető: De ez azt is jelenti, hogy az amerikai finomítóknak nem is jön annyira kapóra a könnyűolaj, ami a guyanai vizekről kitermelhető?

Róth Benjámin: Hát igazából ez finomítótól függ, tehát vannak ezek a komplex finomítók, amik kifejezetten arra vannak kiépítve, hogy nehézolajat dolgozzanak fel, illetve vannak a könnyűolaj-finomítók is, de most maradva a nehézolaj-finomítóknál, hogy eddig Kanadából importáltak. Egyébként még korábbi években Venezuelából is, de a szankciók óta nyilván ez nem lehetséges. Eddig Kanadából importáltak, és az drágább is, mint a venezuelai, illetve nem is volt a teljes kapacitásuk kihasználva, tehát nem volt akkora áramlás, hogy kihasználják. Úgyhogy ez nekik, egy elég nagy nyertesük, ők lehetnek az egyik nyertesei ennek a szituációnak. És kicsit van egy ilyen érdekellentét, hogy valamennyire a termelők azok inkább mennek Guyanába, ahol a könnyűolaj teljesen rendben van nekik, és egyébként olcsóbb kibányászni adott esetben, illetve kevésbé rizikós a régió, viszont a feldolgozóknak meg ez egy nagyon jó történés volt, hogy megkapják a venezuelai olajat.

Műsorvezető: Beszéltél már egy picit erről, de azt kérem, hogy mégiscsak térjünk vissza rá az olajárra. Ugye a '70-es években két nagyon konkrét geopolitikai sokk indította el azt a meglehetősen jelentős és aztán tartósan magas árszinteket eredményező olajárrobbanást. Szerinted miért voltak most ennél jóval visszafogottabbak a reakciók a piacon? Azért, mert nem történtek olyan fajta eszkalációk még, vagy mi lehet ennek a hátterében?

Róth Benjámin: Hát igen, az egyik fő oka az az, hogy nem történt eszkaláció, és egyébként már az elmúlt két évben nagyon sokszor szembejött ez az iráni rizikó, tehát hogy a Hormuzi-szorosról tavaly igazából megállás nélkül beszéltünk egy időszakban. Egyébként a Hormuzi-szoros lezárásában sokszor fenyegetett Irán, de még egyszer sem tette meg historikusan. És nyilván ez nekik is egy kicsit olyan döntés lenne, amivel valamennyire magukat is a lábon lőnék, meg amerikai beavatkozás ezek után teljesen egyértelművé válna. Úgyhogy ez az egyik része, hogy már láttunk ilyet és nem történt semmi végül. A másik, amiről beszéltünk, hogy a túlkínálatos piac kérdése, illetve, hogy Trumpnak se érdeke gyakorlatilag, hogy felhajtsa az olajárakat, úgyhogy ezek a három fő faktorra azt gondolnám.

Műsorvezető: Rendben. Egy picit még kanyarodjunk vissza a venezuelai sztorihoz. Hadd hozzak fel itt egy extrém lehetőséget. Szerinted lehetnek-e ennek a történetnek olyan haszonélvezői, akik akkor is profitálnak a dologból, hogyha teszem azt, egyetlen hordónyi olajat sem fognak kitermelni Venezuelában.

Róth Benjámin: Egyértelműen vannak, és egyébként az az érdekes, hogy ezek a cégek mentek, a rallyznak a legnagyobbat a venezuelai hírre, és ezek az infrastruktúraépítő-cégek. Ugye ők arra specializálódnak, hogy olajinfrastruktúrát építsenek ki, vagy újítsanak fel egy régióban. Úgyhogy, ha esetleg megindul egy beruházási hullám, és ugye százmilliárdos összegekről beszélünk, akkor gyakorlatilag három cég között megoszlana ez a pénz. Ez a három cég egyébként a Baker Hughes, az SLB, meg a Halliburton, mind a három amerikai cég természetesen, és egyébként ők kevesebb rizikót is vállalnak ezzel, hiszen ha belegondolunk, nyilván egy olajkitermelő nehezen tudja tovább vinni a fúrótornyát egy régióból, viszont ezek a cégek odamennek az eszközeikkel, és ez könnyen tovább is tudnak állni, hogyha esetleg valami helyzet változik, tehát hogy politikai helyzet mondjuk megváltozna.

Műsorvezető: Világos. Ez a 100 milliárd, amiről már kétszer is említést tettél, ez miből jön? Ez csak így kipattant valaki fejéből, vagy ennek van matematikai háttere is?

Róth Benjámin: Hát vannak erre számítások, hogy körülbelül mennyire, de nyilván az, hogy egyrészt nyilván az a kérdés, hogy milyen szintre akarunk elérni, tehát ahogy mondtam, ez a pár százezer hordó könnyen megoldható kisebb befektetésekből, de hogy igazából ez a becslés, illetve ez Trump szájából hangzott el, de a becslés is egyébként közel van ehhez, amit a hozzáértő szakemberek mondanak.

Műsorvezető: Azt mennyire tartod valószínűnek, hogy ez a háttérinfrastruktúra, nevezzük bummnak, ez nagyobb lesz, mint maga a kitermelési ága ennek az egész történetnek. Előfordulhat egy ilyen szcenárió?

Róth Benjámin: Azt gondolnám, inkább úgy fogalmaznám meg ezt a kérdést, hogy rövid távon szerintem az infrastruktúrabumm, meg az infrastruktúracégek nagyobbat tudnak akár profitálni. Viszont hosszabb távon nyilván, hogyha beindul egy, tehát felépítik az infrastruktúrát, akkor hosszú távon több millió hordós termelés az a termelő cégeknek is egy jó szituáció lehet. Nyilván ezt majd meglátjuk, hogy lesz-e hajlandóság erre.

Műsorvezető: Nem beszélgettünk ugyan környezetvédelemről, mert nem is tartozik szorosan a témához, de kíváncsi volnék, hogy mit gondolsz arról, hogy az olajpiaci túlkínálaton mennyit változtathat az, hogy a világ egyfajta zöld átalakulás felé tart. Tehát, hogy mennyire tudja ez mondjuk így hosszabb távra túlkínálatossá tenni a piacot. Tehát, hogy egyre kisebbek...

Róth Benjámin: Igen, nyilván ez már sok éve minden évben előjön ez a téma, hogy mikor érjük el azt a pontot, amikor az olajfogyasztás az maximális szintre ér, és onnan már csak esni fog. Egyelőre nem érkezett el ez a pont, tehát minden évben növekszik az olajfogyasztás gyakorlatilag, nyilván néhány évet kivéve Covid alatt nem növekedett, de ez sokszor felmerül, és nehéz így megjósolni, de nyilvánvalóan az látszik, hogy Kína, aki egy hatalmas, tehát egyértelműen a legnagyobb fogyasztó volt az olaj tekintetében, ott már az utakon azért eléggé elterjedtek az elektromos autók, és ez is egy része a túlkínálat sztorinak, akár idén is, hogy ott már valamennyire lelassult a növekedés azért. Ehhez jön most hozzá, amiről a legelején beszéltünk, hogy ami nem teljesen igaz, hogy lelassult a fogyasztás, mivel ugye közben meg a kritikus anyagoknak a felhalmozása miatt folyamatosan növelik a készleteiket, de ezt nem feltétlenül használják el. Úgyhogy nehéz így megjósolni, hogy ennek mikor lesz vége. Nyilván Trump az egy olyan elnökséget vezet, ami inkább támogatja fosszilis anyagoknak a fogyasztását, mint a megújuló energiát.

Műsorvezető: A Hormuzi-szoros körüli bizonytalanságok és az egyéb iráni történések miatt abban a régiben sokkal nagyobb rizikófaktorok vannak pillanatnyilag, de ha jól vettem ki a szavaidból, akkor ezt a piac már többé-kevésbé beárazta. Volna egy olyan kérdésem, és visszatérünk akkor megint Dél-Amerikához, hogy Venezuelában nyáron választások lesznek. Mennyire lehet most bekalkulálni azt, hogy ezeknek a választásoknak a kimenetele hogyan alakítja majd ezt a történetet. Hozhat-e, várnak ettől a befektetők politikai stabilitást, vagy egy ilyen furcsa interregnum fennmaradására számítanak. Mit látsz most ezen a téren?

Róth Benjámin: Ez mindenképpen egy fontos esemény lesz, tehát számos olajcég, akik azon gondolkoznak, hogy bemennek-e a régióba, igazából a fő faktor, amiért nem teszik ezt meg, az a politikai stabilitás kérdése, és nyilván egy demokratikus választás hozhat egyértelműen politikai stabilitást, úgyhogy talán ez az egyik legfontosabb esemény így a közeljövőben, amit érdemes figyelni, és ez indíthatja meg adott esetben a beruházási hullámot, amiről beszéltünk. Úgyhogy mindenképpen nagyon fontos és érdemes figyelni.

Műsorvezető: Végezetül arra kérnélek még, hogyha egy kicsit így elnagyolva összemossuk az előzőleg érintett összes üzleti síkot, tehát a kitermelést, finomítást, infrastruktúrát, mindent, akkor ez az egész venezuelai történet, ez szerinted inkább lehetőség üzleti értelemben, amire mondjuk befektetőknek érdemes odafigyelni, vagy egész egyszerűen túl sok körülötte a bizonytalanság?

Róth Benjámin: Úgy fogalmaznám ezt meg, hogy rövid távon ugye mindenki nagyon örült, vagy hát örvendett mindenki a szituációnak, de rövid távon azért nem látunk olyan nagy történéseket, ami lényegesen meg tudná változtatni a helyzetet, vagy egyelőre nagy a bizonytalanság, viszont hosszú távon egyértelműen tud egy nagy lehetőség lenni mind az olajkitermelőknek. Ahogy mondtam, a feldolgozók egyébként már most kapják az olajat Venezuelában, tehát nekik már most egy jó szituáció. Viszont hosszú távon egyértelműen jó lehetőség tud lenni minden szereplőnek, akiket megemlítettünk, de ehhez szükség van arra, hogy politikai stabilitás, az olajárak is úgy alakuljanak, hogy megérje befektetni, és hát meglátjuk, hogy hogy lesz. Ez inkább egy ilyen több éves sztori, azt mondd rám.

Műsorvezető: Rendben, nagyon szépen köszönöm.

Róth Benjámin: Én is köszönöm.

Műsorvezető: Ez volt mára az OTP Fund Facts. Az adásban az olajpiacról beszélgettünk Róth Benjáminnal, az OTP Alapkezelő portfolió menedzserével. Én Csák Csongor voltam, sziasztok!